1790-ben, II. József türelmi rendelete után épült (az egyházközséget már 1783-ban létrehozták). Az orgonaház és a szószéket pár évvel a templom felépülte után készítették helyi mesterek. A késő barokk stílusú épület egyhajós, téglalap alaprajzú. A bejárati homlokzat előtt magasodó torony földszintje nyitott, három oldalról félkörívben záródó bejáratokkal. A torony falait a kórus szintjén egy, a padlás szintjén három, a harangok szintjén négy, félkörívben záródó ablak töri át. Az órával kialakított főpárkány felett a tornyot gúlában végződő hagymasisak koronázza meg. Belső terét öt keskeny csehsüveg-boltozat fedi, két rövidebb oldalán fa karzat áll. Az orgonaház és a szószék népies copf alkotás. A templom kertjében 2006-ban emlékoszlopot állítottak az 1950-es években kitelepítettek áldozatok emlékezetére (id. és ifj. Palatkás József munkája).